Csendbe,magányosan
róttam New York utcáit és közben átadtam magam a gondolataimnak és a
fájdalomnak.Könnyeim sem hagytak cserben,a könnycseppek egymás után peregtek le
az arcomon.Szerencsére esett az eső,így kevésbé volt feltűnő,habár most az
egész város ki volt ürülve ami nagyon ritka,még így hajnali háromkor is.De most
kifejezetten örültem neki.Ahogy lépkedtem,csak a talajt bámultam.Nem akartam
elhinni,hogy ez megtörtént.Minden olyan szép volt és hirtelen minden romba dőlt
egy este alatt.A szívem teljesen összetört,és nem hiszem hogy valaha
begyógyíthatja valaki a sebeket.
A legjobb barátomhoz,Erichez igyekeztem.Ő Svédországból származik.2011-ben harmadik lett az Eurovíziós dalfesztiválon és azóta hihetetlen karriert futott be és New York-ba költözött.Én régebben a táncosa voltam,viszont színészi álmokat is dédelgettem,ezért Los Angelesbe költöztem,majd megismerkedtem életem szerelmével,Joe Jonassal egy film szereplőválogatásán.Mondhatni szerelem volt első látásra.Azonnal randizni kezdtünk és fél év együttjárás után úgy döntöttünk,hogy összeköltözünk.New Yorkban vettünk egy gyönyörű házat,amit imádtam.Mikor meghallottam,hogy Eric is itt fog lakni,nagyon megörültem.Mindig is az egyik legnagyobb támaszom volt,bármikor fordulhattam hozzá,ha tanács kellett vagy csak beszélgetni akartam.Nem mondom,hogy a kapcsolatunk mindig csak baráti kapcsolat volt,hiszen régebben flörtöltünk.Viszont tovább sosem léptünk.Mikor kimentem L.A.-be,akkor megegyeztünk hogy barátok maradunk és folyamatosan tartjuk majd a kapcsolatot.Ez így is lett.Mire ő kiért New Yorkba,addigra én már rég ott laktam,szóval körbevezettem.Szerencsére csak három utcányira lakott tőlünk.De most ezt a három utcát is egy kész örökkévalóságnak tűnt megtenni.Mikor megláttam a házát,megkönnyebbülve felsóhajtottam,majd elindultam a bejárat felé.Nem szóltam neki hogy jövök,szóval volt benne egy kis kockázat,hogy nem lesz otthon,de reménykedtem benne hogy itthon találom.Nagy levegőt vettem,letöröltem könnyeimet,majd megnyomtam a csengőt.Kevesebb mint fél perc várakozás után hallottam,amint valaki elfordítja a kulcsot a zárban,majd ajtót nyit.Ekkor megláttam Ericet és minden szó nélkül a nyakába vetettem magam és elkezdtem zokogni,ő pedig végigsimított a hátamon.
-Lena,mi történt?-kérdezte vontatottan.
-Joe-suttogtam.
-Mi történt Joeval?
-Megcsalt.
-Mi van?De hát ezt sosem gondoltam volna…Nyugodj meg és gyere,főzök neked egy teát és adok valami száraz ruhát-mondta,miközben végignézett rajtam.
-Köszönöm-mondtam,miután beléptem az ajtón.
Kaptam tőle száraz ruhát,majd leültünk a nappaliba,ahova behozott két csésze forró citromos teát.
-Most pedig mesélj el mindent.
-Az internetet fürkésztem,mikor megláttam egy képet,amin Joe egy másik csajjal smárol.Rákérdeztem,de ő csak azt hajtogatta,hogy sajnálja.Nem bírtam tovább és eljöttem otthonról.Soha többé nem akarok visszamenni.
-Itt addig maradhatsz,ameddig csak szeretnél-mosolygott rám.
-Köszi,Eric.Nem is tudom mi lenne velem nélküled.
-Ugyan már.
-Annyira jó,hogy csak három utcányira laksz.
-Ez Joe-nak már nem annyira tetszik.
-Nem érdekel.Tudom,hogy mindig is féltékeny volt,mikor veled beszélgettem,de ennek már nincs jelentősége.
-És szakítottatok is?
-Hát így konkrétan nem mondtuk ki,hogy vége,viszont ne gondolja hogy ezek után vissza fogok menni hozzá.
-Teljesen meg tudlak érteni.Jobbat érdemelsz,mint az a szemét.
-Tudom hogy sosem bírtad,de kérlek ne beszélj róla így,hiszen a történtek ellenére is szeretem.
-Majd egyszer elfelejted-nézett rám biztatóan.
-Nem hinném.Benne megtaláltam mindent,amire szükségem volt.Más nem tudja pótolni.
-Én is ezt hittem,mikor Molly-val szakítottunk.De mára már teljesen elfelejtettem.
-Hát remélem,hogy velem is ez fog történni.Habár jelen pillanatban ennek esélyét sem látom.
-Holnapra terveztél valamit?
-Nem.Mert?
-Mert be kell mennem a stúdióba egy együttéssel felvenni egy dalt és arra gondoltam,hogy eljöhetnél velem.
-Eric,ehhez most semmi kedvem,bocsi.
-Lena,figyelj!Nem fogom hagyni,hogy itthon depizz egyedül.Szóval jösz velem és nem fogadok el nemleges választ.
-Hát azt hiszem,hogy ezt már eldöntötted helyettem.
-Remek-mosolygott.
-De milyen együttesről van szó?-kérdeztem,miközben ittam egy kortyot a forró teából.
-Titok.De nyugi,nem a Jonas Brothers-egészítette ki,mikor meglátta az arckifejezésem.
-Na jó.Más esetben tuti tovább faggatóznék,de most megelégszem ennyivel.
-Helyes-nézett rám mosolyogva,mire én is erőltettem egy mosolyt az egyébként szomorú arcomra.Nem tudom miért,de mikor Eric rámmosolyog,nekem is mosolyognom kell.Ez volt az egyik dolog,amit a legjobban szeretek benne.-Na de szerintem le kellene feküdnünk,hiszen már lassan hajnali négy és fél kilencre ott kell lennünk a stúdióban.
-Oké.És még egyszer köszönök mindent.
-Nem kell semmit megköszönnöd.Örülök,hogy itt vagy.
Miután felmentem a vendégszobába,kiterítettem a radiátorra a csurom vizes ruháimat,abban reménykedve hogy reggelre megszáradnak,majd befeküdtem az ágyba.A hátamra feküdtem és magamra húztam a takarót.Már gondolkodni sem volt energiám,csak a könnycseppek csordultak ki a szemeből.Lehunytam a szemem,oldalra fordultam és szinte azonnal álomba merültem.

elismerésem.:D
VálaszTörlésWoW:) Jó lett, kíváncsi vagyok a folytatásra is! :) Vajon hogy fognak kibékülni Joe-val? Ronaldo-t se felejtsd el beleraknii:D *-* pusszancs, figyelek;)
VálaszTörlésNem fogom,ne aggódj:D
Törlésnagyon kíváncsi vagyok mit hozol ki belőle! :D
VálaszTörlésÁÁÁÁÁ nagyon jó *.* Főleg h Eric és ugye az 1D is nagyon kedvenc és így nagyon jó lesz már látom :)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésNekem nagyon tetszett. ^^ Szegény Lena. =/ Eric kedves, hogy befogadta. **
Hamar a kövit, puszi. ^^
nagyon jóóó! :D hamar a kövi részt! :3
VálaszTörlésimádom !!!! nagyon jó!!!!! hamar kövit :D
VálaszTörlés