11.fejezet-Egy új életet akarok kezdeni és új embereket megismerni.

Sziasztok!Nos,itt a 11.rész is.Remélem tetszik.:) Kérlek szépen titeket hogy kommenteljetek! Jó olvasást!:)

Harry szemszöge:

Lenat egy hét után lehozták az intenzívről.Azóta két hónap telt el,de még mindig kómában van.Joe-ról pedig egyikünk sem tud semmit.Amióta Lena kórházba került,valaki mindig mellette van.Most én vagyok a soros.Beléptem a szobájába.Akárhányszor bejöttem,szívem összeszorult a látványtól.Ott fekszik mozdulatlanul,magatehetetlenül.Az orvosok nem adnak valami sok remént arra,hogy minden rendbe fog jönni,de mi nem adjuk fel és tudom hogy Ő is harcol.Közelebb léptem az ágyához hogy láthassam arcát,ami még így is gyönyörű volt.Ujjaimmal végigsimítottam haját és arcát.Azt hiszem,hogy beleszerettem.Kezemet összekulcsoltam az Ő kezével.Éreztem hogy megszorítja,majd láttam ahogy óvatosan kinyitja szemeit.
-Hol vagyok?-kérdezte halkan.
-Kórházban.
-Mi történt?És te ki vagy?-éreztem hangján hogy kétségbe van esve.
-Harry..Nem emlékszel?
-Nem.Semmire nem emlékszem.
-Hívom az orvost-álltam fel mellőle,majd kiszaladtam a kórteremből.Futottam,ahogy a lábam bírta.Mikor megláttam az orvost,elkezdtem magyarázni mi történt,de az örömtől csak nyökögni tudtam.Megfogtam a karját és húztam magam után.A meglepődöttségtől ő sem tudott megszólalni,de erőt vett magán és közelebb lépett Lenához.
-Hogy érzi magát?
-Semmire nem emlékszem-motyogta maga elé meredve.
-Én a nevét tudja?
-Igen.Lena Smith.De ezen kívül másra nem emlékszem.
-Értem.Nos tudja,az is csoda volt hogy túlélte azt a balesetet.Be kell vallanom,hogy én sem hittem a felépülésében,de amint látja vannak még csodák.Ezért is szép ez a szakma.
-Doktor úr.Nekem fogalmam sincs mi folyik itt.Senkire nem emlékszem.
-Nagyon jó barátai vannak.Mindig volt itt bent valaki.Éjjel-nappal-nézett felém a doki.
-Tényleg?
-Igen.De én hagyom is magukat beszélgetni.Nagyon örülök hogy magához tért.Hamar visszajövök-mondta,majd kiment a szobából.

Lena szemszöge:

-Szóval mi barátok vagyunk?-néztem rá a velem szemben álló,göndör hajú és zöld szemű srácra.
-Valami olyasmi-mosolygott.
-És a doki kikről beszélt még?
-Az együttes többi tagjáról és Ericről,aki a legjobb barátod már régóta.
-Együttes?
-One Direction.Ebben a bandában énekelek én is.Tudod te egy színésznő vagy..vagyis voltál a baleset előtt.A jövő pedig rajtad áll.Eric pedig szintén egy énekes.
-Értem.Szóval egy színésznő..-néztem magam elé.
-Igen.Csodás karriered volt.Az hogy vissza akarsz-e térni,neked kell eldöntened.
-Nem térek vissza.Fogalmam sincs semmiről.Ha kiengednek innen,el akarok menni ebből a városból.Hol is vagyunk?
-New York.
-Szóval innen.Akárhova.
-Értelek.
-Hé,Hazz.Meg jött a váltás-jött be a szobába egy barna hajú,szemű srác.Mikor meglátott arca elsápadt és közelebb lépett.
-LENA-jött közelebb mosolyogva.Mosolya lenyűgöző volt.
-Őőő.Eric…Lena nem emlékszik semmire.Vagyis csak a nevére.
-Még rám sem?
-Sajnálom de nem-mondtam.
-Ezt nem hiszem el.Lena,a legjobb barátod vagyok.Nem igaz,hogy nem emlékszel-mondta kétségbeesve.
-Sajnálom-néztem rá könnyes szemekkel.
-Én kimegyek és felhívom a többieket-mondta Harry és kivonult a szobából.
-Hogy érzed magad?-lépett közelebb Eric és megfogta a kezem.
-Egy picit fáj a fejem de nem vészes.Mennyi ideje vagyok itt?
-Két hónap.
-Az rengeteg…-próbáltam felülni.
-Maradj-nézett rám bociszemekkel.
-Miért?
-Pihenned kell.
-Eric,már pihentem két hónapot.Teljesen jól érzem magam.
-Nem érdekel.Amíg az orvos azt nem mondja,hogy felkelhetsz addig itt maradsz.
-Nemár.
-De.És nem vitatkozol.Tudod hogy imádlak,de ezt nem engedem meg.
-Hát igazából nem tudom.
-Akkor elmondom hogy te vagy az egyik legfontosabb ember az életemben Lena.
-És mi ketten…ő…tudod..
-Nem.Csak barátok vagyunk.
-Értem.És Harry?
-Hát vele azt hiszem kavartatok..De erről inkább őt kérdezd.
-És hol lakom?
-Nálam.
-Eric,én szeretnék elmenni innen.Mondjuk Londonba.
-Harryék úgyis ott élnek.Gondolom nem lennél terhükre.Majd beszélek velük.
-És te?Nem jösz?
-Engem ideköt a karrierem,de fáj a szívem hogy el kell engednem téged.Viszont ez a te döntésed.
-Köszönök mindent.
-Beszéltem a többiekkel és mindjárt itt lesznek-lépett be az ajtón mosolyogva Harry.
-Haz,az a helyzet hogy Lena el akar innen menni…Londonba.
-Ha tényleg ezt akarod,akkor nálam ellakhatsz-mosolygott rám.
-Köszönöm.

A kórházból egy hét múlva ki is engedtek.Az orvosok is csodálták hogy ilyen hamar erőre kaptam.Az első útunk Eric házába vezetett,ahol összeszedtük a cuccaimat.A többi 1D taggal is remekül kijöttem.Zaynnel találtam meg leginkább a közös hangot.Na meg persze Harryvel,de a többieket is nagyon megszerettem.Még aznap este el kellett indulnunk Londonba.Eric is kikísért minket a reptérre.
-Vigyázz magadra nagyon,oké?
-Ez csak természetes-öleltem magamhoz szorosan.Sajnáltam hogy nem emlékszem rá.
-Amint tudok elmegyek is meglátogatlak.
-Köszönök mindent mégegyszer.
-A Londonba tartó járatra megkezdődött a felszállás-hallottuk egy nő hangját a hangosbemondón keresztül.
-Szeretlek-ölelt ár még szorosabban.-Na de siess,nehogy lekésd a gépet.
-Szia-köszöntem el,majd odamentem Niallékhez.
-Mehetünk?-kérdezte Liam.
-Igen-mondtam,majd visszapillantottam Ericre,aki küldött felém egy bíztató mosolyt,majd elindultunk.
Nem tudtam megmagyarázni hogy miért,de furcsa érzés volt elhagyni New Yorkot.Olyan hiányérzetem volt.De én döntöttem így.Egy új életet akarok kezdeni és új embereket megismerni.

10.fejezet-Az ő arcát láttam magam előtt,mikor a világ elsötétült.

Sziasztok!:) Tudom,hogy mostanában nem volt rész,de igyekszem pótolni a lemaradást.A 10.fejezet itt is van,remélem tetszeni fog!:)

Joe szemszöge:

Lejöttem a színpadról és a telefonomért nyúltam.Fel akartam hívni Lenát,hogy hazaért-e már.Mikor a kijelzőre pillantottam,az 5 nem fogadott hívást jelzett.A szám ismeretlen volt,ezért nem is foglalkoztam vele.De mikor tárcsázni akartam ismét hívott.Nem voltam kíváncsi senkire,csak Lenára ezért kinyomtam.Tárcsázni keztem Őt,de telefonja nem csöngött ki.Nagyon megijedtem,de egyrészt emlékeztettem magam,hogy pár napja be sem kapcsolja.Azonban egy gondolat,jobban mondva egy érzés nem hagyott nyugodni.Felkaptam a cuccaimat,majd bevágódtam a kocsiba és teljed gázzal hazafelé vettem az irányt.

Eric szemszöge:

Miután Lena elment,nekiálltam hogy összedobjak valami ehető kaját.A telefonom csörgése zavart meg.A kijelző ismeretlen számot mutatott.
-Igen?-szóltam bele határozatlanul.
-Jó estét kívánok,Ryan nyomozú vagyok a New Yorki rendőrségtől.Eric Saade-t keresem.
-Én vagyok.Történt valami?
-Igen,sajnos történt.Lena Smith..
-Mi történt vele?-kiabáltam aggódva.
-Balesetet szenvedett.
-Mi?És most hol van?
-A mentősök a kórházba szállították.
-Melyikbe?-idegeskedtem.
-Downtown.
-Azonnal oda megyek-tettem le a telefont,majd felrángattam magamra valami hordható ruhát,kimentem a kocsihoz és elindultam.Szerencsére nem volt nagy forgalom,ezért 5 perc alatt odaértem.Beszaladtam a hatalmas épületbe és a recepcióhoz szaladtam.
-Lena Smith-t keresem.
-A hölgy az intenzív osztályon fekszik.Sajnálom,de oda nem mehet be.
-De látnom kell őt-erősködtem.
-Nézze uram,ez itt egy kórház.Megértem hogy a hölgy sokat jelent magának,de a szabályokat akkor sem szegheti meg.
-Legalább beszélhetnék egy orvossal?
-Azonnal-mondta,majd elviharzott.Pár perccel később egy idősebb,ősz hajú és szakállú férfival tért vissza.
-Üdvözlöm-köszönt rám a doktor.
-Doktor út,ugye minden rendben lesz Lenával?-kérdeztem remegő hangok.
-Mindent megteszünk,azonban mi sem érünk fel Isten akaratával.A kisasszony súlyos koponyasérülést szenvedett.Már az is csoda,hogy egyáltalán túlélte.
-De ezután sem fog meghalni ugye?
-Mint már mondtam,mi is csak orvosok vagyunk.Isten kezében a döntés.Lena most kómában van.Ha felébred-amiben nagyon bízunk-akkor sem biztos hogy minden ugyanolyan lesz,mint azelőtt.
-Mire gondol?
-Ezt sajnos nem tudom megjósolni-mondta együttérzően.
-Köszönöm.Kérem tegyenek meg érte mindent.
-Uram,ez a dolgunk.Harcolni fogunk az életéért,de ehhez az kell  hogy ő is élni akarjon.

Felhívtam Niallt,hogy holnap nem megyek be a stúdióba.Kérdeztem mi történt mire én elmondtam neki.20 perccel később megláttam őket,ahogy berobognak mind az öten a kórházba.
-Mi történt Lenával?-szegezte hozzám a kérdést Harry.
-Elütötték.
-És hogy van?-kérdezte Zayn.
-Az intenzíven van.Az orvos azt mondta hogy kómában van és csoda hogy túlélte.
-Úristen.De hát hova ment olyankor?-értetlenkedett és aggódott egyszerre Liam.
-Kibékültek Joe-val és hozzá ment vissza.Felajánlottam hogy elviszem,de erősködött hogy gyalog akar menni.Akkora hülye voltam-temettem arcom kezeimbe.
-Hányszor?Hányszor bántja még az a mocsok ezt a szerencsétlen lányt?Hányszor?-kérdezte Harry,miközben maga elé meredt.
-Harry,nyugi-lépett mellé Louis.
-Lou,hogy tudnék megnyugodni,mikor az a lány,akibe a jelek szerint belezúgtam ott fekszik az intenzív osztályon Joe miatt?
-Megértem hogy ideges vagy,de attól hogy hőbörögsz nem lesz jobb a helyzet.Lenának most nyugalom kell és nem dráma-oktatta ki Liam Harryt.

Joe szemszöge:

Az út hazáig egy örökkévalóságnak tűnt.Az ajtó be volt zárva,de ez már megszokott volt,hiszen Lena mindig bezárta.Előkerestem kulcsomat a zsebeimből és kinyitottam az ajtót.Az egész házban sötétség és csend uralkodott.Csak Winston halk szuszogását lehetett hallani,amint éppen alszik.Felkapcsoltam a lámpát majd elkezdtem fel-alá rohangálni.
-LENA!-kiabáltam a házban,mire Winston elkezdett ugatni.
-Nyugi Winnie csak én vagyok-léptem oda hozzá.Megsimogattam,majd tovább folytattam Lena keresését.
Miután egyik helyiségben sem láttam,ismétkocsiba pattantam és elhajtottam 3 utcával arébb,ahol Eric lakott.Becsengettem,de senki nem nyitott ajtót.Kétségbe voltam esve.Lena sehol és a legjobb barátja,akitől jön,szintén eltűnt.Nagyon rossz érzésem volt,de nem értettem miért.
Ismét felbőgött a kocsi motorja és Kevinék felé vettem az irányt.A lámpák még égtek,így megnyugodtam hogy fent vannak.Nem csengettem,csak berontottam a házba.Láttam hogy Nick is ott van.
-Joe,tesó.Mi bajod?-nézett rám Kevin aggódva.
-Lena..
-Mi történt Lenával?
-Fogalmam sincs.
-Megnyugodnál végre és elmondanád hogy mi folyik itt?-kérdezte Danielle.
-Kibékültünk.Úgy volt hogy visszajön hozzám,de nem jött.Sehol sem találom.
-Eric?
-Nincs otthon.Tőle jövök.
-Akkor hol lehet?-kérdezte Nick.
-Öcsi,én is erre próbálok rájönni.
-Először is próbálj lenyugodni,mert így nem fog menni-próbált nyugtatni Danielle.
-Dani,ő az életem.Belehalok ha történik vele valami.
-Nem kell félned-tette kezét a vállamra Nick.
Lábaim nem bírták el szívem súlyát.Lerogytam a kanapéra és csak ültem ott tehetetlenül.Kevin,Nick és Danielle aggódó pillantásokat vetettek rám és egymásra.Fogalmam sem volt,hogy mi lesz.Semmi másra nem vágytam csak Lenára.Szemeim le akartak csukódni,azonban én erősebb voltam náluk.Nem akartam elaludni.Az ő arca jelent meg előttem.Teljesen elgyengültem,viszont erősnek kell maradnom.Nem magam miatt,hanem miatta.
Felálltam,majd se szó,se beszéd elmentem.Nem jöttek utánam.Tudták,hogy most magányra van szükségem.Beültem a kocsiba és elindultam haza,abban reménykedve hogy már hazaért.A sebességkorlátot már rég túl léptem,de nem érdekelt.Hirtelen feltűnt előttem egy autó.Nagyon gyorsan jött.Ekkor már nem volt visszaút.Az ő arcát láttam magam előtt,mikor a világ elsötétült.

9.fejezet-Tudtam,ha szemébe nézek,akkor elgyengülök.

Sziasztok!:) Köszönöm az előző részre kapott 7 kommentet.Itt is van az új rész,ami az egyik kedvencem lett.Remélem tetszik:)

Nem akartam hinni a szememnek.Ott állt előttem teljes életnagyságban.Szívem hevesen zakatolt,szám kiszáradt,lelkem mintha égetnék.Belenéztem barna szemeibe,nem tűnt meglepődöttnek.Láttam bennük a bánatot,azt hogy meg van gyötörve.Nehezen vettem a levegőt,szinte már kapkodtam.
-Nem,én ezt nem csinálom-mondtam nehezen,majd meghátráltam,azonban beleütköztem a rendezőbe.
-Lena,a szerződést már aláírtad.Tudod mivel jár ha ezt megszeged.
-Tudom,de..
-Semmi de.Most pedig bementek ebbe a szobába és addig nem jöttök ki,amíg nincs kész az a jelenet-löködött bejjebb,majd miután elég távol voltam az ajtótól,bezárta.Azonnal odafutottam és dörömbölni kezdtem,de mindez hiábavaló volt.Nem hallotta senki.Feladtam.Leültem a kanapéra,és csendben magam elé meredtem.Ő sem szólt semmit,csak leült mellém,de megtartotta a tisztes távolságot.Tekintetét éreztem magamon,szívem már a torkomban dobogott.Ez percekig így is maradt.Fogalmam sem volt,hogy szabaduljak ebből a helyzetből.Odaálltam az ablak elé és láttam,ahogy a felhők gyülekeznek New York utcái felett.

Katt ide a zenéért :)
-Lena-szólított meg bársonyos hangján.Olyan jó volt végre hallani ezt a hangot.Csak erre vágytam már napok óta.Hogy legalább a hangját hallhassam.
-Mit tettem?-kérdeztem halkan,alig hallgatóan és a könnycseppek sorra követték egymást.Az idő is kedvemnek kedvezett.Az eső elkezdett hullani és villámok cikáztak az égen,mennydörgés kíséretében.
-Sajnálom-lépett közelebb egy lépést.-Nézz a szemembe,kérlek-már szinte könyörgött.Tudtam,ha szemébe nézek,akkor elgyengülök.Viszont az igazságot is ki tudom belőle olvasni.Megfordultam.
-Lena..Tudom,hogy amit tettem arra nincs mentség.
-Joe,én bíztam benned.Jobban,mint bárki másban és mégis ezt kaptam.
-Tudom-hajtotta le a fejét.-Szeretném megmagyarázni a dolgot.
-Mégis hogy tudnád megmagyarázni?Ott volt az a kép,csak azt ne mondd hogy hamisítvány.Mért hamisítana meg bárki is egy ilyen képet.Nem értem.
-Persze hogy nem,hiszen nem erről van szó.Az a kép a jelek szerint tényleg nem hamis.
-Hát még jó hogy beismered-szinte már kiabáltam vele.-Egyébként meg mi az hogy a jelek szerint?Az a kép kibaszottul nem hamis-keltem ki magamból még jobban.
-Lena…
-Miben jobb ő mint én?Mit csinált jobban a platinaszőke ribanc?
-Nem tudom.
-És mégis hogy történt meg?
-Fogalmam sincs.Én aznap este nem tudtam mit csinálok.
-Ezt meg hogy érted?
-Én sem tudom.Nem emlékeztem semmire.Hidd el,ha magamnál vagyok nem csókolom meg,sőt még a közelébe sem megyek.És ha emlékeztem volna,akkor elmondtam volna.De még most sem rémlik semmi.Csak pillanatképek ugranak be,amint táncoltunk-szemeibe néztem és láttam hogy az igazat mondja.Arca szomorú volt,teste pedig megviselt.
-Mért nem emlékszel?
-Az a legrosszabb hogy ezt sem tudom.Ittam,de nem sokat.Nyílván valamit belekevertek.
-És több is történt a csajjal?
-Nem tudom.Nem emlékszem-nézett rám meggyötört arccal.
-Joe,én..Annyira sajnálom-futottam oda hozzá és karjaiba vetettem magam.-Nem hallgattalak meg,pedig meg kellett volna.
-Lena..Szeretlek.Jobban mint bárkit ezen a világon.Sosem tenném ezt veled.
-Én is szertlek-mondtam,mire ajkai az enyémek felé közeledtek.Ekkor bevillant a tegnap este Harryvel.
-Joe,várj!Valamit tudnod kell.
-Ne most,Lena.
-De igen.Ez fontos,és lehet hogy másképp gondolod majd a dolgokat velem kapcsolatban.Iszonyú bűntudatom van,ami szinte felemészt.
-Mi történt?-nézett rám aggódva.
-Én…-sírtam el magam ismét.-Tegnap este én és Harry…
-Van köztetek valami,igaz?Láttam az újságot.
-Tegnap megcsókolt.És a legrosszabb az,hogy nem ellenkeztem.
-Nos,1-1.
-Nem,Joe.Én magamnál voltam.Nem lett volna szabad azt tennem,mikor téged szeretlek.Viszont tény,hogy arra a pár percre elfelejtettelek.
-Lena,én nem akarlak ismét elveszteni.Szeretlek.Mindennél jobban.Zárjuk le a múltat és kezdjünk mindent előről.Csak a jó pillanatokra emlékezzünk és szerezzünk még ilyeneket.Mi ketten legyőzhetetlenek vagyunk.
-Szeretlek-suttogtam,ajkai pedig egyszerre rávetették magukat enyéimre.Tudtam,hogy este lesz egy kínos beszélgetésem Harryvel,azonban most erre nem tudtam gondolni.Teljesen átadtam magam az érzelmeimnek,és ő is.Úgy csókolt,mint még soha.
Miután mindent letisztáztunk,elpróbáltuk a jelenetet és bemutattuk a rendezőnek,nagyon elégedett volt.
Joe-val megbeszéltük,hogy este átmegyek hozzá.Visszaköltözöm.Mivel nem tud értem jönni,mondtam hogy gyalog megyek.Nagy nehezen,de beadta a derekát.

-Harry,kérlek.Meg kell értened-kérleltem Harryt,miután beszámoltam neki mindenről.
-Én komolyan gondoltam a tegnapi dolgot.
-Én is komolyan gondoltam,hogy elfelejtettem Joe-t,de szeretem.Érted?Sajnálom hogy nem tudom neked megadni azt,amit érdemelsz.Remélem hogy barátok azért még lehetünk.
-Nehéz lesz,de nincs más választásom-erőltetett arcára egy mosolyt.
-Köszönöm.
-Na de megyek is.Szia-köszönt el és meg sem várva válaszom,kirohant a szobából,majd hallottam,ahogy az ajtó becsapódik.
-Ez mi volt?-jött fel Eric.
-Eric,valamit neked is el kell mondanom.
-Ha engem is annyira ki fog akasztani,mint Harryt,akkor bele se kezdj-mosolygott.
-Tényleg beszélnünk kell-máskor mosolygós arca engem is megmosolyogtatott,azonban most komolyan figyeltem rá.
-Na akkor mondd-váltott komolyra az ő arca is.Mindent elmeséltem neki.A történteket kettős érzelmekkel fogadta:boldog volt,mivel én is boldog vagyok,viszont sosem bírta Joe-t és ez sosem fog megváltozni,hogy az ő szavaival éljek.

Miután összepakoltam a cuccaim-ami belefért egy bőröndbe-elköszöntem Erictől és elindultam.Joe-tól kértem egy kulcsot,mivel az enyémet oda adtam Danielle-nek.Az utcák csakúgy ki voltak halva,mint mikor elmentem tőle.Siettem.Siettem,hogy minél hamarabb ott legyek,ahova mindennél jobban vágytam.Egy zebrához értem.Leléptem a patkáról,de abban a pillanatban minden elsötétült.