9.fejezet-Tudtam,ha szemébe nézek,akkor elgyengülök.

Sziasztok!:) Köszönöm az előző részre kapott 7 kommentet.Itt is van az új rész,ami az egyik kedvencem lett.Remélem tetszik:)

Nem akartam hinni a szememnek.Ott állt előttem teljes életnagyságban.Szívem hevesen zakatolt,szám kiszáradt,lelkem mintha égetnék.Belenéztem barna szemeibe,nem tűnt meglepődöttnek.Láttam bennük a bánatot,azt hogy meg van gyötörve.Nehezen vettem a levegőt,szinte már kapkodtam.
-Nem,én ezt nem csinálom-mondtam nehezen,majd meghátráltam,azonban beleütköztem a rendezőbe.
-Lena,a szerződést már aláírtad.Tudod mivel jár ha ezt megszeged.
-Tudom,de..
-Semmi de.Most pedig bementek ebbe a szobába és addig nem jöttök ki,amíg nincs kész az a jelenet-löködött bejjebb,majd miután elég távol voltam az ajtótól,bezárta.Azonnal odafutottam és dörömbölni kezdtem,de mindez hiábavaló volt.Nem hallotta senki.Feladtam.Leültem a kanapéra,és csendben magam elé meredtem.Ő sem szólt semmit,csak leült mellém,de megtartotta a tisztes távolságot.Tekintetét éreztem magamon,szívem már a torkomban dobogott.Ez percekig így is maradt.Fogalmam sem volt,hogy szabaduljak ebből a helyzetből.Odaálltam az ablak elé és láttam,ahogy a felhők gyülekeznek New York utcái felett.

Katt ide a zenéért :)
-Lena-szólított meg bársonyos hangján.Olyan jó volt végre hallani ezt a hangot.Csak erre vágytam már napok óta.Hogy legalább a hangját hallhassam.
-Mit tettem?-kérdeztem halkan,alig hallgatóan és a könnycseppek sorra követték egymást.Az idő is kedvemnek kedvezett.Az eső elkezdett hullani és villámok cikáztak az égen,mennydörgés kíséretében.
-Sajnálom-lépett közelebb egy lépést.-Nézz a szemembe,kérlek-már szinte könyörgött.Tudtam,ha szemébe nézek,akkor elgyengülök.Viszont az igazságot is ki tudom belőle olvasni.Megfordultam.
-Lena..Tudom,hogy amit tettem arra nincs mentség.
-Joe,én bíztam benned.Jobban,mint bárki másban és mégis ezt kaptam.
-Tudom-hajtotta le a fejét.-Szeretném megmagyarázni a dolgot.
-Mégis hogy tudnád megmagyarázni?Ott volt az a kép,csak azt ne mondd hogy hamisítvány.Mért hamisítana meg bárki is egy ilyen képet.Nem értem.
-Persze hogy nem,hiszen nem erről van szó.Az a kép a jelek szerint tényleg nem hamis.
-Hát még jó hogy beismered-szinte már kiabáltam vele.-Egyébként meg mi az hogy a jelek szerint?Az a kép kibaszottul nem hamis-keltem ki magamból még jobban.
-Lena…
-Miben jobb ő mint én?Mit csinált jobban a platinaszőke ribanc?
-Nem tudom.
-És mégis hogy történt meg?
-Fogalmam sincs.Én aznap este nem tudtam mit csinálok.
-Ezt meg hogy érted?
-Én sem tudom.Nem emlékeztem semmire.Hidd el,ha magamnál vagyok nem csókolom meg,sőt még a közelébe sem megyek.És ha emlékeztem volna,akkor elmondtam volna.De még most sem rémlik semmi.Csak pillanatképek ugranak be,amint táncoltunk-szemeibe néztem és láttam hogy az igazat mondja.Arca szomorú volt,teste pedig megviselt.
-Mért nem emlékszel?
-Az a legrosszabb hogy ezt sem tudom.Ittam,de nem sokat.Nyílván valamit belekevertek.
-És több is történt a csajjal?
-Nem tudom.Nem emlékszem-nézett rám meggyötört arccal.
-Joe,én..Annyira sajnálom-futottam oda hozzá és karjaiba vetettem magam.-Nem hallgattalak meg,pedig meg kellett volna.
-Lena..Szeretlek.Jobban mint bárkit ezen a világon.Sosem tenném ezt veled.
-Én is szertlek-mondtam,mire ajkai az enyémek felé közeledtek.Ekkor bevillant a tegnap este Harryvel.
-Joe,várj!Valamit tudnod kell.
-Ne most,Lena.
-De igen.Ez fontos,és lehet hogy másképp gondolod majd a dolgokat velem kapcsolatban.Iszonyú bűntudatom van,ami szinte felemészt.
-Mi történt?-nézett rám aggódva.
-Én…-sírtam el magam ismét.-Tegnap este én és Harry…
-Van köztetek valami,igaz?Láttam az újságot.
-Tegnap megcsókolt.És a legrosszabb az,hogy nem ellenkeztem.
-Nos,1-1.
-Nem,Joe.Én magamnál voltam.Nem lett volna szabad azt tennem,mikor téged szeretlek.Viszont tény,hogy arra a pár percre elfelejtettelek.
-Lena,én nem akarlak ismét elveszteni.Szeretlek.Mindennél jobban.Zárjuk le a múltat és kezdjünk mindent előről.Csak a jó pillanatokra emlékezzünk és szerezzünk még ilyeneket.Mi ketten legyőzhetetlenek vagyunk.
-Szeretlek-suttogtam,ajkai pedig egyszerre rávetették magukat enyéimre.Tudtam,hogy este lesz egy kínos beszélgetésem Harryvel,azonban most erre nem tudtam gondolni.Teljesen átadtam magam az érzelmeimnek,és ő is.Úgy csókolt,mint még soha.
Miután mindent letisztáztunk,elpróbáltuk a jelenetet és bemutattuk a rendezőnek,nagyon elégedett volt.
Joe-val megbeszéltük,hogy este átmegyek hozzá.Visszaköltözöm.Mivel nem tud értem jönni,mondtam hogy gyalog megyek.Nagy nehezen,de beadta a derekát.

-Harry,kérlek.Meg kell értened-kérleltem Harryt,miután beszámoltam neki mindenről.
-Én komolyan gondoltam a tegnapi dolgot.
-Én is komolyan gondoltam,hogy elfelejtettem Joe-t,de szeretem.Érted?Sajnálom hogy nem tudom neked megadni azt,amit érdemelsz.Remélem hogy barátok azért még lehetünk.
-Nehéz lesz,de nincs más választásom-erőltetett arcára egy mosolyt.
-Köszönöm.
-Na de megyek is.Szia-köszönt el és meg sem várva válaszom,kirohant a szobából,majd hallottam,ahogy az ajtó becsapódik.
-Ez mi volt?-jött fel Eric.
-Eric,valamit neked is el kell mondanom.
-Ha engem is annyira ki fog akasztani,mint Harryt,akkor bele se kezdj-mosolygott.
-Tényleg beszélnünk kell-máskor mosolygós arca engem is megmosolyogtatott,azonban most komolyan figyeltem rá.
-Na akkor mondd-váltott komolyra az ő arca is.Mindent elmeséltem neki.A történteket kettős érzelmekkel fogadta:boldog volt,mivel én is boldog vagyok,viszont sosem bírta Joe-t és ez sosem fog megváltozni,hogy az ő szavaival éljek.

Miután összepakoltam a cuccaim-ami belefért egy bőröndbe-elköszöntem Erictől és elindultam.Joe-tól kértem egy kulcsot,mivel az enyémet oda adtam Danielle-nek.Az utcák csakúgy ki voltak halva,mint mikor elmentem tőle.Siettem.Siettem,hogy minél hamarabb ott legyek,ahova mindennél jobban vágytam.Egy zebrához értem.Leléptem a patkáról,de abban a pillanatban minden elsötétült.