11.fejezet-Egy új életet akarok kezdeni és új embereket megismerni.

Sziasztok!Nos,itt a 11.rész is.Remélem tetszik.:) Kérlek szépen titeket hogy kommenteljetek! Jó olvasást!:)

Harry szemszöge:

Lenat egy hét után lehozták az intenzívről.Azóta két hónap telt el,de még mindig kómában van.Joe-ról pedig egyikünk sem tud semmit.Amióta Lena kórházba került,valaki mindig mellette van.Most én vagyok a soros.Beléptem a szobájába.Akárhányszor bejöttem,szívem összeszorult a látványtól.Ott fekszik mozdulatlanul,magatehetetlenül.Az orvosok nem adnak valami sok remént arra,hogy minden rendbe fog jönni,de mi nem adjuk fel és tudom hogy Ő is harcol.Közelebb léptem az ágyához hogy láthassam arcát,ami még így is gyönyörű volt.Ujjaimmal végigsimítottam haját és arcát.Azt hiszem,hogy beleszerettem.Kezemet összekulcsoltam az Ő kezével.Éreztem hogy megszorítja,majd láttam ahogy óvatosan kinyitja szemeit.
-Hol vagyok?-kérdezte halkan.
-Kórházban.
-Mi történt?És te ki vagy?-éreztem hangján hogy kétségbe van esve.
-Harry..Nem emlékszel?
-Nem.Semmire nem emlékszem.
-Hívom az orvost-álltam fel mellőle,majd kiszaladtam a kórteremből.Futottam,ahogy a lábam bírta.Mikor megláttam az orvost,elkezdtem magyarázni mi történt,de az örömtől csak nyökögni tudtam.Megfogtam a karját és húztam magam után.A meglepődöttségtől ő sem tudott megszólalni,de erőt vett magán és közelebb lépett Lenához.
-Hogy érzi magát?
-Semmire nem emlékszem-motyogta maga elé meredve.
-Én a nevét tudja?
-Igen.Lena Smith.De ezen kívül másra nem emlékszem.
-Értem.Nos tudja,az is csoda volt hogy túlélte azt a balesetet.Be kell vallanom,hogy én sem hittem a felépülésében,de amint látja vannak még csodák.Ezért is szép ez a szakma.
-Doktor úr.Nekem fogalmam sincs mi folyik itt.Senkire nem emlékszem.
-Nagyon jó barátai vannak.Mindig volt itt bent valaki.Éjjel-nappal-nézett felém a doki.
-Tényleg?
-Igen.De én hagyom is magukat beszélgetni.Nagyon örülök hogy magához tért.Hamar visszajövök-mondta,majd kiment a szobából.

Lena szemszöge:

-Szóval mi barátok vagyunk?-néztem rá a velem szemben álló,göndör hajú és zöld szemű srácra.
-Valami olyasmi-mosolygott.
-És a doki kikről beszélt még?
-Az együttes többi tagjáról és Ericről,aki a legjobb barátod már régóta.
-Együttes?
-One Direction.Ebben a bandában énekelek én is.Tudod te egy színésznő vagy..vagyis voltál a baleset előtt.A jövő pedig rajtad áll.Eric pedig szintén egy énekes.
-Értem.Szóval egy színésznő..-néztem magam elé.
-Igen.Csodás karriered volt.Az hogy vissza akarsz-e térni,neked kell eldöntened.
-Nem térek vissza.Fogalmam sincs semmiről.Ha kiengednek innen,el akarok menni ebből a városból.Hol is vagyunk?
-New York.
-Szóval innen.Akárhova.
-Értelek.
-Hé,Hazz.Meg jött a váltás-jött be a szobába egy barna hajú,szemű srác.Mikor meglátott arca elsápadt és közelebb lépett.
-LENA-jött közelebb mosolyogva.Mosolya lenyűgöző volt.
-Őőő.Eric…Lena nem emlékszik semmire.Vagyis csak a nevére.
-Még rám sem?
-Sajnálom de nem-mondtam.
-Ezt nem hiszem el.Lena,a legjobb barátod vagyok.Nem igaz,hogy nem emlékszel-mondta kétségbeesve.
-Sajnálom-néztem rá könnyes szemekkel.
-Én kimegyek és felhívom a többieket-mondta Harry és kivonult a szobából.
-Hogy érzed magad?-lépett közelebb Eric és megfogta a kezem.
-Egy picit fáj a fejem de nem vészes.Mennyi ideje vagyok itt?
-Két hónap.
-Az rengeteg…-próbáltam felülni.
-Maradj-nézett rám bociszemekkel.
-Miért?
-Pihenned kell.
-Eric,már pihentem két hónapot.Teljesen jól érzem magam.
-Nem érdekel.Amíg az orvos azt nem mondja,hogy felkelhetsz addig itt maradsz.
-Nemár.
-De.És nem vitatkozol.Tudod hogy imádlak,de ezt nem engedem meg.
-Hát igazából nem tudom.
-Akkor elmondom hogy te vagy az egyik legfontosabb ember az életemben Lena.
-És mi ketten…ő…tudod..
-Nem.Csak barátok vagyunk.
-Értem.És Harry?
-Hát vele azt hiszem kavartatok..De erről inkább őt kérdezd.
-És hol lakom?
-Nálam.
-Eric,én szeretnék elmenni innen.Mondjuk Londonba.
-Harryék úgyis ott élnek.Gondolom nem lennél terhükre.Majd beszélek velük.
-És te?Nem jösz?
-Engem ideköt a karrierem,de fáj a szívem hogy el kell engednem téged.Viszont ez a te döntésed.
-Köszönök mindent.
-Beszéltem a többiekkel és mindjárt itt lesznek-lépett be az ajtón mosolyogva Harry.
-Haz,az a helyzet hogy Lena el akar innen menni…Londonba.
-Ha tényleg ezt akarod,akkor nálam ellakhatsz-mosolygott rám.
-Köszönöm.

A kórházból egy hét múlva ki is engedtek.Az orvosok is csodálták hogy ilyen hamar erőre kaptam.Az első útunk Eric házába vezetett,ahol összeszedtük a cuccaimat.A többi 1D taggal is remekül kijöttem.Zaynnel találtam meg leginkább a közös hangot.Na meg persze Harryvel,de a többieket is nagyon megszerettem.Még aznap este el kellett indulnunk Londonba.Eric is kikísért minket a reptérre.
-Vigyázz magadra nagyon,oké?
-Ez csak természetes-öleltem magamhoz szorosan.Sajnáltam hogy nem emlékszem rá.
-Amint tudok elmegyek is meglátogatlak.
-Köszönök mindent mégegyszer.
-A Londonba tartó járatra megkezdődött a felszállás-hallottuk egy nő hangját a hangosbemondón keresztül.
-Szeretlek-ölelt ár még szorosabban.-Na de siess,nehogy lekésd a gépet.
-Szia-köszöntem el,majd odamentem Niallékhez.
-Mehetünk?-kérdezte Liam.
-Igen-mondtam,majd visszapillantottam Ericre,aki küldött felém egy bíztató mosolyt,majd elindultunk.
Nem tudtam megmagyarázni hogy miért,de furcsa érzés volt elhagyni New Yorkot.Olyan hiányérzetem volt.De én döntöttem így.Egy új életet akarok kezdeni és új embereket megismerni.